Amikor lakásbiztosítást kötünk, mindenképp oda kell figyelnünk arra, hogy ne csak a díjakat fizessük be időben, hanem arra is, hogy az egyéb elvárásokat is teljesítsük, amiket a biztosító elvár tőlünk. Nem véletlen szokták mondani, hogy olvassuk el az apró betűs részt is, ami a lakásbiztosítások esetében a MABISZ útmutató, mely részletesen kitér arra, hogy az egyes biztosítási tételek milyen esetekben érvényesek, és milyen esetleges elvárásai vannak a biztosítónak a biztosított felé.

A betörés esetében például csak akkor fog fizetni a biztosító, ha megfelelő zár van fent a bejárati ajtón, illetve az ajtó állapota is megfelelő. Ez talán kukacoskodásnak tűnik, és úgy érezhetjük, hogy a biztosító ki akar bújni a felelősség alól, mert nem akar fizetni, ugyanakkor valahol érthető, hogy ők is biztosra szeretnek menni. Egy silány, olcsó zárat akár pár másodperc alatt is fel lehet törni, sokszor pedig eleve ilyenekre utaznak a betörők. Ez magas kockázatot jelent, amit a biztosító nem szeretne vállalni. Emellett a mi érdekünk is, hogy a lakásunkat ne törjék fel, nemcsak a biztosítóé. A MABISZ útmutatóban pontos és részeletes leírást találunk arról, milyen zárat várnak el a biztosítók. Akkor járunk a legjobban, ha a biztosítás megkötése után keresünk egy szakembert, aki megvizsgálja a zárat, és ha szükséges ki is cseréli olyanra, amelyet a biztosító elvár.

Mi történik, ha nem olyan zár kerül fel, amit elvár a biztosító?

Nos, érdekes kérdés, hogy mi történik akkor, ha mégsem cserélünk zárat, esetleg úgy gondoljuk, hogy nem is kell, mert a meglévő is jó lesz. Ha nem történik semmilyen káresemény, nem törnek be, vagy törik fel a zárat, nem történik betöréses lopás, akkor igazából semmi. Ha nincs káresemény, mi sem igénylünk kártérítést, így a biztosítót sem érdekli, a zár kérdése. Ha viszont betörés történik, lopás, mi pedig igényt tartanánk a kártérítésre, akkor már nagyon érdekes lesz a biztosító számára, hogy milyen az a zár a bejárati ajtón.

Ha nem megfelelő, akkor megeshet, hogy a biztosító megtagadja a kártérítés kifizetését. Jellemzően kár esetén kijön egy szakértő, akit a biztosító küld, és megnézi, hogy miden a biztosításnak megfelelően történt-e, tehát megfelelő-e a zár. Amennyiben nem az, akkor a biztosító nem fog fizetni.