Boncoljuk kicsit szét a témát, mert Magyarországon még mindig nem igazán tudják az emberek, hogy mi is az a főkulcsrendszer, illetve, hogy hogyan készül?
Nyugat-Európában már több évtizede alkalmazzák, és óriási igény van a főkulcsrendszerre, hiszen hamar rájöttek, hogy egy irodaház esetében, ahol több ezer ajtó van, lehetetlen a kulcsok kezelése, a zárak karbantartása, ha minden ajtóban, más és más zár van.
Még egy átadás esetében is, amikor új az irodaház, vagy társasház átadásra kerül, a kulcsok mennyisége elrettentő tud lenni.
Érdemes az ajtók telepítésekor előre eltervezni a zárrendszert, hiszen a kulcsokat, mindig tudni kell kezelni. Ezért fontos, hogy a főkulcsot – ami minden zárbetétet nyit – a megfelelő és legmegbízhatóbb személy kezelje.
A csoport-kulcsokat, vagy az egyes kulcsokat már a beköltözéskor át lehet adni a bérlőknek.
Minden esetben másolásvédett kulcsokat javasolunk, hiszen nem szerencsés, ha a bérlők tetszés szerint akár több száz felesleges kulcsokat készítenek, ezzel bejárást biztosítva olyan emberek részére is, akinek nincsen jogosultsága.
Ez egy fontos szó: Jogosultság! Pár éve elterjedtek a különböző proxys beléptetők, de mit is érünk ezzel? Gyakorlatilag a védelmi szintje nulla, mert itt egy elektromos zárfogadó van az ellenoldalon, de az ajtót nem képes zárni, csak csukva tartja. Ezt egy egyszerű mozdulattal, egy vékony műanyag kártyával ki lehet iktatni, így ez semmiképpen nem mondható biztonságosnak.
Véleményünk szerint, a jól megtervezett főkulcsrendszer még sokáig forgalomban marad, hiszen továbbra is a kulcsokkal lehet elérni a legnagyobb biztonságot!
Mi azt szoktuk mondani, hogy a kamerarendszer is fontos, de ott már csak azt látjuk, hogy mi történt, nem vagyunk képesek vele fizikálisan (vagy visszamenőleg) megvédeni tulajdonunkat! Ellenben egy minőségi zárbetéttel, ami jó minőségű ajtóba van szerelve, masszív ellenállást képes nyújtani az illetéktelen személyek behatolási módszereivel szemben.
A főkulcsrendszerrel jogosultság is kiosztható, hiszen a terv alapján elérhető, hogy az adott személy a neki való kulccsal csak olyan helyekre jusson el, ahová van jogosultsága.
Már évtizedek óta használnak főkulcsrendszert szállodák, hotelek, apartmanok, irodaházak. Több gyártó erre szakosodott, és többnyire termékeik lakossági forgalomban nincsenek is, csak és kizárólag ilyen rendszerekben árulják.
A Kulcskirály üzlet mindig is foglalkozott ilyen rendszerek készítésével, és telepítésével.
Most egy pár szót arról, hogyan is készül?
A legtöbb zárbetét belső felépítése egyforma, még a fogazott és a fúrt kulcs között sincsen különbség, de erről majd később.
Tehát, a zárbetét azon részébe, amibe a kulcsot helyezem, úgy hívják, hogy rotor, vagy henger.
A zárbetét alsó részében helyezkednek el, a következők, alulról felfelé haladva: zárócsap – spirálrugó ( ez lehet, rézből, vagy bronzból, drágább termékek esetén saválló acélból) – majd a rugó tetejére jön a zárócsap – ezek még mind a zárbetét also részében vannak.
A hengerben vannak azok a különböző méretű “csapok” melyek a kulcs fogazatához, vagy furatához illeszkednek. Minél nagyobb a csapok száma, és méretének száma, annál nagyobb és bonyolultabb zárrendszert lehet elkészíteni.
Minden kulcson különböző méretű, fogak találhatóak. Amikor a kulcsot a hengerbe helyezzük, a fogazat lenyomata találkozik a csapokkal. Összeszerelés esetén azt nézzük, hogy minden fog, megfelelően illeszkedik-e a csapokkal. A hengerben annyi furat található amennyi csapos a zárbetét. A furatokon keresztül mozgatja kulcs a csapokat, a rugók pedig ellennyomást végeznek, hogy ne essen le a csap a zárbetétbe. Ha minden csap és fog megfelelő méretben van, a kulcs elfordítja a zárhengert. Ha valamelyik csak vagy fog nem illeszkedik a zárbetétünk nem fog működni. Az eltérés maximum 0,1 tized milliméter lehet.
A főkulcsrendszer annyival bonyolítódik, hogy úgynevezett töredékcsapokat, vagy másnéven kódcsapokat is alkalmazunk.
Ezekre azért van szükség, mert a főkulcsrendszernél egy pontosan kiszámolt szisztéma alapján gyártjuk le a kulcsokat, és ezen kulcsok fogazata eltér egymástól. Ha nem használnánk ilyen töredékcsapokat, nem működnének a zárak. Ezek a kódcsapok hivatottak a kulcsban adódó különbség kiküszöbölésére. Itt minden esetben mind a kódcsapok, mind a kulcs-kódok előre ki vannak számolva, a megrendelő igénye szerint.