Sajnos a mai rohanó világban bárkivel előfordulhat az, hogy elhagyja a lakáskulcsait, erre pedig az emberek nagy része általában akkor döbben rá, mikor a bejárati ajtaja előtt nem találta meg táskájába a kulcsát.

Persze ilyenkor azonnal kipakoljuk a táskánk tartalmát, abban bízva, hogy megleljük a kulcsunkat egy kisebb zsebbe becsúszva, de ha ez mégsem történik meg, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy végig járjuk azt az útvonalat, ahol korábban jártunk, hiszen szerencsés esetben még megtalálhatjuk az elvesztett kulcsot.

Ha nem járunk sikerrel, jó esetben a lakásunk ajtaját ki tudjuk nyitni a pótkulcsunkkal, ám ebben az esetben is ki kell cseréltetni legalább a zárbetétet, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy az eltűnt kulcsunkat végül ki találja meg, és hogy szeretné-e azt használni.

A pótkulcs azonban jó megoldás lehet arra az esetre, ha nem szeretnénk az ajtó előtt megvárni a szakembert, de egyáltalán nem mindegy az, hogy a pótkulcsainkat milyen helyen rejtjük el.

Hol keresik először a betörők a kulcsainkat?

Annál talán nincs is bosszantóbb, mikor egy illetéktelen betolakodó úgy forgatja fel a lakásunkat, hogy a saját pót kulcsainkkal jutott az ajtón be. Ezt persze megakadályozhatjuk úgy, ha biztonságos helyre rejtjük azokat el.

A betörők pontosan tisztába vannak azzal, hogy az emberek nagy része hova szokta eldugni a pótkulcsát, ezért mielőtt nekiállnának felfeszíteni a zárszerkezetet, biztosan körülnéznek az ajtó körül, hátha szerencsével járnak. Megnézik a postaláda környékét, az ablakpárkányokat, felemelik a lábtörlőt és a virágcserepeket is, és megmozgatják a bejárati ajtó körül található nagyobb díszköveket, hátha sikerrel járnak. Az emberek nagy része ugyanis gondolkodás nélkül ilyen, és ehhez hasonló, cseppet sem biztonságos helyre rejti el a pótkulcsait.

Sokkal jobb megoldás az, ha találunk egy olyan megbízható szomszédot, aki általában otthon van, (home office-ban dolgozik, vagy nyugdíjas, esetleg kisgyermekes anyuka) hiszen tőle gond esetén könnyedén el tudjuk kérni a pótkulcsokat. Jó ötlet lehet még a kocsiba is eltenni egy pótkulcsot, de legyünk óvatosak ezzel is, nehogy emiatt törje fel valaki az autónkat.