Az, hogy mennyi időbe telik, míg elkészül egy főkulcsos zárrendszer, nagyon sok dologtól függhet. Leginkább az tudja befolyásolni hogy pontosan hány darab zárbetétből fog állni a rendszer, illetve hogy milyen minőségből választjuk ki a vezérkulcsos rendszert.
Lényegében a főkulcsos zárrendszer elkészülhet egy nap, egy hét, illetve egy hónap alatt is.
A zárrendszer elkészítése előtt szakembernek mindenképpen tájékozódnia kell a legfontosabb tudnivalókról, tehát meg kell neki adnunk a pontos paramétereket, illetve hogy mi mit nyisson, de fontos még azt is tudni, hogy mennyi zár legyen a rendszerbe, illetve hogy mekkora méretűek legyenek az adott zárbetétek, és hány kulcs legyen hozzá.
A szakember ezeket a fontos információkat egy táblázatban fogja összesíteni, majd összeállít egy úgynevezett nyitási tervet.
Hogyan zajlik a gyártás?
A gyártásban lényegében két dolog van, ami kicsit több időt vesz igénybe, ez pedig egyrészt a kulcsok gyártása, a másik pedig a zárbetétek becsapozása. Annak érdekében, hogy a kulcsokat könnyebben be lehessen azonosítani, mindig felirat kerül rájuk, a zárbetétre pedig ráhelyezi a szakember a sorszámokat. Ez azért fontos, mert a későbbiek során így könnyedén be lehet majd azonosítani a rendszerben lévő zárszerkezeteket, illetve kulcsokat.
A kulcsok lehetnek másolhatóak, és másolatvédettek is. Bár árban igen nagy különbség van közöttük, ám fontos kihangsúlyozni, hogy csak a másolatvédett kulcsoknál tudjuk elérni azt, hogy hosszútávon kontrollálható legyen a rendszerben lévő kulcsok száma is.
Emellett, ha meg szeretnénk akadályozni hogy az adott kulcs illetéktelen betolakodó kezébe kerüljön, aki aztán kénye-kedve szerint bárhova bemenjen vele, vagy éppen saját másolatot készíttessen belőle, mindenképpen másolatvédett kulcsokban kell gondolkoznunk.
Természetesen lehetőségünk van a már meglévő zárrendszert is bővíteni, vagy pótolni, azt azonban már az első rendeléskor jelezni kell, hogy bővíthető rendszert szeretnénk. A bővítés ugyanis csak úgy oldható meg, ha a régi zárbetétek kerülnek szétszerelésre, a kulcsokat pedig újra gyártják a szakemberek.